Pólya György évforduló

Idén is megrendezte iskolánk a már hagyományosnak mondható születésnapi rendezvényt névadónk születésnapján, december 13.-án. Ezúttal tiszteletét tette nálunk Dr. Munkácsy Katalin, Polyóka Tamás (az Árpád Gimnázium igazgatója) és Hurai Hedvig (az Árpád Gimnázium matematika-informatika tanára), valamint ismét meglátogatott minket Bereczki Ildikó és „keresztapánk”, Kmetykó András.

„Pólya György egy rendkívüli pedagógus volt, olyan, aki példaképe lehet mindazoknak, akik őt megismerik. Ha alkalmazzák, amit ő vallott a matematika oktátásról, akkor két dolog biztos. Az egyik, hogy a tanulók közelebb kerülnek a matematikához, a másik pedig, hogy a tanár–diák viszony sokkal jobb lesz” – mondta a megjelent újságíróknak Kmetykó András.

A születésnapi rendezvény Sturczné Borbás Tünde bemutató matematika órájával kezdődött a 2/B osztályban. A gyerekek egész órán játékos feladatokkal és lego-matekkal gyakorolták a törtek és a műveleti sorrend témakörét, nagy lelkesedéssel és kitartó figyelemmel.

A születésnapi rendezvénysorozat egy megemlékezéssel folytatódott, amelyen Krutilla Katalin igazgatónő mondott beszédet. Az iskola diákjai is felléptek: Pikoulas Anna, Sámuel Huba, Benedek-Tóth Zsófia és Benedek-Tóth Ádám.

Ezután bemutató órát tartott a 7. évfolyamnak Vecseiné dr. Munkácsy Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense. A rendhagyó matematika órán olyan érdekes témák és feladatok kerültek elő, amelyek a matematika minden területén használhatók, de nem tartoznak konkrétan egyik területhez sem.

A nap a Matematika Házi Versennyel záródott a felsősök számára, ahol az osztályok négyfős csapatai vetélkedtek egymással. Két tanterem is megtelt a sok versenyzővel!

Az eseményről a KEMMA is tudósított.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?