Névadónk, Pólya György születésének 135. évfordulóját ünnepeltük december 13.-án.
Krutilla Katalin igazgatónő beszéde után iskolánk diákjai rövid műsort adtak a megemlékezésen, amely keretében megkoszorúztuk az iskola bejáratánál álló Pólya György emléktáblát.
Az ünnepségre, valamint az azt követő matematika órára és kerekasztal beszélgetésre három vendég is ellátogatott, akik a névadásban óriási szerepet játszottak és azóta is mentorálják iskolánkat: Kmetykó András békéscsabai matematika tanár, Dr. Vancsó Ödön az ELTE Természettudományi Karának docense és Dr. Németh József, a Szegedi Tudomány Egyetem Bólyai Intézetének docense. Dr. Németh József egy rendhagyó matematika órát is tartott a felsőbb éveseknek.
A vendégek és a tantestület tagjai egy ötödik osztályos tanórára is ellátogattak, amelyet Szántó Adrienn tartott az 5/B osztály diákjainak, csoportbontásban.
A napot egy házi matematika verseny zárta, izgalmas feladatokkal.